azt már említettem talán valamelyik posztban, hogy van nekem egy selejtes térdem. igazából kettő, de az egyik jobban, na.
kicsinek is nyughatatlan voltam, imádtam a sportokat, meg a fiúkkal lógni, mert más nem volt a közelben, szóval a foci (meg a tengó, ha ez mond bárkinek is bármit:D) napi program volt az életemben. 10 éves voltam, amikor szintén foculás közben ki más rohanna a pecsába ellőtt labdáért mint az egy szem lány, volt útközben egy kisebb domb is, gondoltam lerövidítem az utat és leugrom. rosszul gondoltam. a jobb lábamra érkeztem, a térdem ezzel a lendülettel kifordult, én pedig még nagyobb lendülettel huppantam rá minderre. kiabáltam apának, hogy nem tudok felállni, de nem annyira hitt nekem, mert akkor még nem éreztem különösebb fájdalmat, így nem ordítottam, szimplán nem bírtam felkelni. aztán amikor rájöttek, hogy nem funny a szitu, összeszedtek, hazavittek kipucolkodni - mert koszosan nem megyünk kórházba:D - és legnagyobb szerencsétlenségemre kikötöttünk az ügyeletes jános kórházban. itt másodszori próbálkozásra sikerült visszapakolni a térdkalácsomat a helyére, majd leszíttak belőle pár deci cuccot, na nekem azóta ez a fájdalom az etalon. ami ennél szolidabb, az nem is fáj.
10 nap fekvőgipszet (olyan igazi fekvőgipsz ám, ágytálazással a nappali közepén) követte 6 hét járógipsz,majd mikor ez lekerült, aszongya doktorbácsi még szintén a jánosban, hogy akkor sétáljon! sétáljon anyád! - gondoltam én, de csak nekiindultam. hadd ne ecseteljem mennyire tudtam sétálni majd 8 hét gipsz után...erre jött a briliáns ötlet, hogy akkor műtsünk, felvágnak szépen karikába és tesznek egy drótot a térdkalácsom köré, újabb 6 hét gipsz, majd gyógytorna. emellett felejtsek el minden masszívabb sportot nagyjából örök életemre. lötyögni lehet.
na, ez volt az a pont, ahol nálam kiakadt a kakukkos óra, szerencsére a szüleimnél is, mondták, hogy akkor innen megyünk, két nap telefonálás után ott álltunk Berkes István ajtaja előtt a Sportkórházban. róla sokat nem írnék, fura ember, de nekem tulajdonképpen csak jót tett a lábammal, így nem foglalkoztam a későbbiekben irányába elindult mindenféle támadásokkal...
megvizsgált, mondta, hogy műtétre egyelőre szükség nincs, kicsi is vagyok hozzá és annyi csak a vész, hogy elsorvadtak az izmok a gipsz miatt, lenyomtam egy nyár gyógytornát, kaptam terminátorlábakat a sportoláshoz és mehettem utamra.
hát én adtam az érzésnek, főállásban kézilabdáztam, emellett kosárlabda, röplabda, softball, foci és minden egyéb ami épp utamba került. a térdem sosem volt stabil, rendszeres volt, hogy meccs közben többször is kifordult, de mivel egyre lazábbak lettek a szalagok és kopott a "meder" is, amiben a térdkalács van, így innentől már magától vissza is ugrott a helyére. bedagadt, pár nap pihi, aztán gyí újra, nem foglalkoztam vele.
16 évesen adódott a lehetőség, hogy a Vasasban egyesületi szinten folytathassam a kézilabdát, de ekkorra már olyan állapotban volt a lábam, hogy ez csak egy szépséges álom maradt. gyk séta közben is simán kiment a térdem.
sportkórház, konzultáció, műtsünk. úgy toltak be a műtőbe, hogy kapok egy csavart, aztán enélkül ébredtem. mint kiderült, még nem fejeződött be a csontosodás és fostak, hogy ha növök, az egyik lábam rövidebb lesz, így Berkes doktor szavaival élve "csak átszabtak bent pár dolgot". mondanom sem kell egy centit sem nőttem utána, simán megkaphattam volna már akkor a csavart. újabb nyár gyógytorna, újra vissza a sportokhoz.
19 évesen abbahagytam a rendszeres sportot, ezután elvoltunk nyugiban én meg a térdem, de két évvel ezelőtt (akkor voltam 25) egy mozgólépcsőről lelépés alkalmával ismét reccs és térdficam. ekkor lett végleg elegem, bejelentkeztem dr Hidas Péterhez. referenciaként ott volt a tesóm, akit egy évvel azelőtt műtött, plusz csak pozitívan nyilatkoztak róla mindenféle sportolói fórumokon. a vizsgálat után elmagyarázta, hogy mivel gyárilag vagyok hibásan összerakva, a fejem tetején is pöröghetek, akkor sem fogom tudni megerősíteni úgy a combizmaimat, hogy ne forduljon ki a térdem. össze is firkált:
az én keresztszalagom a pluszos kör helyén volt, és kurvára a mellette levő kockában kellett volna lennie. műtét, keresztszalag leválaszt az eredeti helyéről és átpakol az új helyre, csavarral rögzít.
csini, mi? :D
másfél hónap fekvés és mankózás után mehettem gyógytornára, ami még a sportolói múlttal is az egyik legbrutálisabb 6 hónapnyi edzés volt az életemben. aki mindezt könnyebbé tette és akinek nagyban köszönhetem, hogy most 10km-t futok ezzel a lábbal, az Böröcz Ági gyógytornász. kegyelem nem volt, de ez nem is erről szólt, minden alkalmat imádtam, még ha sűrűn röpködtek is közben a bazmegek.
mikor elkezdtem futni május elején, az első pár alkalom nagyon nem tetszett a műtött térdemnek, fostam is, hogy ennek nem lesz jó vége. viszont sztem csak furcsa volt neki az intenzív mozgás újra, kb 2 hét után már semmi para nem volt. most a másik térdem fáj, amit anno amerikában az egyik kosáredzés lépcsőzzünk a lelátón szakasza alkalmával bebasztam a lépcső élébe. mert én ilyen ügyes vagyok. orvoshoz nem megyek, mert minek, majd ha visznek :D
ilyen szép a lábam most (jobbra az első műtéti heg, a hosszabb pedig a csavarozás nyoma, állati szépen hegesedem:D):
ez most nem lett egy mókás poszt, de ettől a témától mindig kicsit vérzik a szívem, főleg így olimpia idején...
